

A konferencia az asztrológus szakma méltó eseménye volt. Örömteli találkozások, nyitottság, áramló szeretet jellemezte, a magas színvonaló szakmaiságon felül. 8 kiváló előadó mutatta be a szakmának, adott témával kapcsolatos tapasztalatainak eredményét. Az Üzleti asztrológia című elóadásomban beszéltem az asztrológia magyarországi helyzetéről és az asztrológusok felelősségéről is.
Bemutatkozásom duplán újszerú volt. Egyrészt a kínai asztrológia az idén először kapott helyet a köznyelvben csak nyugati asztrológiának nevezett irányzatok között. Másrészt maga az „Üzleti asztrológia” téma is újszerűnek számított, még a szakmai berkeken belül is. Elóadásomban azt is elmondtam, hogy mintegy misszióként 6 éve járom az üzleti klubokat és igyekszem becsempészni az üzleti asztrológia fogalmát a vállalkozók szótárába. Meggyőződésem, hogy a láthatatlan információk megfogalmazása nagy segítség lehet a cégvezetőknek adott döntési folyamatok során.
A helyszín választás is méltó volt a rendezvényhez, melynke az ELTE Gólyavár Díszterem és a Gombocz Zoltán előadóterem adott otthont.

Köszönet az Asztrológusok Magyarországi Egyesületének, kiemelten Bogdán-Körmöczi Júlia elnöknek és Juhász Nóra szervezőnek a konferencia magas színvonalú megszervezéséért.
Hírek, publikációk


III. Asztrológus konferencia Budapest
